Barion Pixel

Rólunk

Ismerd meg a Szmöre Burgert!

Mindig is nagyon szerettem a konyhában bűvészkedni, új ízeket és ételeket kipróbálni. Szeretek enni, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a hamburger mindig is a kedvenceim közé tartozott. A jó burger iránti vágyam akkor kerekedett ki igazán mikor elgondolkodtam, hogy hol is lehetne enni egy felejthetetlenül jó burgert. Hamar rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan egyszerű tökéletes, szaftos hambit találni a környéken. A célom adott volt és a szerencsét is megkaptam az eléréséhez. Lehetőségem nyílt a szüleim vendéglőjében szakácsként dolgoznom, ahol szabadidőmben hamburgereket kezdtem el sütögetni. Az ember nem is gondolná, hogy milyen hosszadalmas és türelmet igénylő kihívás ez. A tökéletesen omlós, puha zsömlének receptjéhez több tucat kísérletezésen át vezetett az út. Mindig ragaszkodtam a prémium minőségű húsok, sajtok és zöldségek használatához mert ezek a dolgok is képesek megkülönböztetni egy átlagos hamburgert az átlagon felettitől. 4 hónap kísérletezgetés után született meg az a receptúra amihez méltón adom bármikor a nevem. Az igazi örömöt a sok pozitív visszajelzés jelentette számomra, amit a füzesgyarmati vendégeimtől kaptam a burgerem elfogyasztása után. Mindeközben azon morfondíroztam, hogyan lehetne ezt ,,nagyban” is csinálni? Hogyan mutathatnám meg az embereknek, hogy igenis létezik A Hamburger? Tudtam, hogy ez az én utam és már csak a megvalósítás hiányzott.

Számos street-food étterem körbejárása után nyílvánvalóvá vált számomra, hogy a kelet-magyarországi régió nem minden esetben tudja azt a minőséget nyújtani a burger imádóknak, amit ők elvárnának a pénzükért. Én akartam lenni az, aki ezen változtat! Hónapokon át tartó alapos tervezgetések után sikerült 2018. 04.27.-én elérnem az álmom és megnyitni az első hamburgerező üzletemet, ami a Szmöre Burger nevet kapta. Most nagyon elégedett és boldog vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy innen már nincs feljebb és megelégednék egyetlen kézműves hamburgerezővel!

– Meglepően egyszerű. Úgy gondolom, hogy egy hamburger nem attól lesz klassz, mert mindenféle földi jóval teletömködjük, ami éppen eszünkbe jut. Ettem már sok helyen, sok félét és azt kell mondanom, hogy sajnos nem mindenhol találják meg az ízek harmóniáját annak ellenére hogy kifogástalan minőségű alapanyagokkal dolgoznak. ,,A kevesebb néha több” tartja a mondás, amivel én ebben a szakmában abszolút egyet tudok érteni. A titok a részletekben rejlik, abban, hogy hogyan passzolnak egymáshoz az ízek. Sikerült megalkotnom egy bombasztikusan jó hagymalekvárt, egy saját keverésű hamburgerszószt illetve egyedi gyártású marhahús pogácsát rendelnem. Ezeknek a kompinációjával nem lehet mellé fogni, csak néhány odaillő feltétet igényelnek. és lám, kész is a verhetetlen Szmöre hamburger! 🙂

Úgy vélem, hogy ezek az ételek úgy vannak kigondolva, hogy azok évek múlva is megállják a helyüket majd akár egy következő üzletben is. Megoldást találtunk arra az esetre is, ha valaki nem tudná csillapítani az étvágyát az alap burger ajánlatokkal. Minden hónapban lesz időszakos ajánlat ami izgalmas, új elemeket is tartalmazni fog.

Természetesen voltak idők mikor nagyon is zöldfülű voltam ezen a területen. Megettem egy hamburgert, megállapítottam hogy ez király vagy sem, de arra nem mindig jöttem rá hogy mi ennek az oka. Szükség volt arra, hogy teszteljek burgerezőket, összehasonlítsam az ízeket, megfigyeljem azt, hogy mire van igény a piacon. Amikor valaki azon töri a fejét, hogy vendéglőt kellene nyitni, okos dolog nem beleesni mások hibájába hanem szépen kikerülni azokat. Ennek valóban az a legegyszerűbb módja, hogy kocsiba ülsz és bejárod a híres-neves gasztronómiai csodahelyeket. Ez velem sem történt másként. Természetesen végiglátogattam a legkedveltebb hambizókat. Értelemszerűen ha sok jó tapasztalat ért volna a nagy hamburger evések közben, akkor most nem tartanék ott, ahol. Annyit üzennék nekik, hogy: Csak így tovább! 😀

Nagyon nehéz erre a kérdésre úgy válaszolnom, hogy ne tűnjek sem elfogultnak, sem profitorientáltnak, sem pedig nagyképűnek. De ha már itt vagy, akkor megpróbálom, hátha összejön. 🙂 A hamburgereim elkészítését számos tervezési lépés megelőzi. Már ennél a pontnál is nagy büszkeség tölt el, hogy azt tudom állítani, hogy sikerült megtalálnom azt a piacot, ahol beszerezhetem a prémium minőségű alapanyagokat,. A termelőktől, értékesítőktől minden nap frissen kapom a cikkeket, így soha nem fordulhat elő a száraz zsömle vagy állott, fonnyadt zöldség élménye. Mint már említettem, a marhahús pogácsát csak nekem, külön készítik, mert nem tartottam megfelelőnek a színhús-faggyú arányát a kiajánlott húsok esetében. Ír cheddar sajt, minden reggel frissen készített lilahagymalekvár és saját szósz kerül a burgerekbe. A kiegészítő feltétek mint például az aszalt paradicsom, coleslaw saláta, prémium jalapeno és chili szósz, friss grillezett csiperkegomba és magas minőségű bacon valamint feketeerdő sonka ékes koronái az elkészült remekműnek. Tehát a tervezés, előkészítés már önmagában igényes és különleges. A rendelés felvételét követően kezdődik meg az igazi csoda a mi kis látványkonyhánkban. Pillanatok alatt, minden frissen előkerül a hűtőből és rákerül a forró rostlapra. Egy hamburger elkészítése legrosszabb esetben is 10-12 perc, ami azt gondolom hogy egy kézműves, nem mirelit alapanyagokból összerakott étel esetén igaz gyorsnak tekinthető. Továbbá 3 hetes pályafutásunk alatt tucatnyi dicséretet zsebelhettünk be ami a kiszolgálást illeti. Lehet, hogy nem egy 5 csillagos étteremlánc üzletvezetője vagyok, de ugyanazt a vendégorientált, kedves és segítőkész kiszolgálást kívánom meg a munkatársaktól most és a jövőben is mint amit egy puccos helyen kapnak. Arra törekszünk, hogy az ételválasztástól az elfogyasztásig elégedett legyen a vendég. Teraszunk állatbarát, ezzel kedvezve a házi kedvenceknek és gazdijuknak. Minden javaslatot és megfigyelést szívesen fogadunk a jövőben is, hiszen a célunk ugyanaz: a tele pocakkal, elégedetten távozó vendég 🙂

– Ez könnyű kérdés Márk. Egyértelműen a Szmöre Burger a favorit. Nincs ezen mit magyarázni, azért a kedvencem mert pont az én ízlésem alapján lett megalkotva. Már ránézésre is csorog az ember nyála utána, pláne ha meg is kóstolja! Imádom minden apró részletét, úgy gondolom, hogy nem csak az én szívem csücske ez a fajta burger. Elmesélem Neked a készítése folymatát. Az alul-felül megpirított buci közé előbb a Szmöre szósz, majd a felkockázott friss jégsaláta kerül, aztán a tökéletesen átsült, szaftos marhahús következik, amire már a rostlapon rátesszük a lilahagyma lekvárt és cheddar sajtot, így teljesen összeolvadnak az ízek. A hússal egyidejűleg sütkéreznek a baconok is a lapon, ami szintén belekerül a hambiba. Ezt követően még ropogós csemegeuborka és paradicsom adódik a rakáshoz. A csípős ízek szerelmeseinek kedvezve jalapenjo-val is megajándékozzuk a szendvicset. Az egészet BBQ szósszal locsoljuk meg, majd újabb adag Szmöre szósszal kenjük meg a felső bucit is, hogy még jobban csússzon 😀 Az egészet átszúrjük egy hamburger pálcikával amire 2 db sült hagymakarikát is dobunk. Biztos vagyok benne, hogy a Szmöre burger után mindenki megnyalja a 10 ujját!
Ennek ellenére ha betér egy vendég és tanácstalan abban, hogy mit fogyasszon, minden esetben a Street burgert szoktam javasolni. Ennek az az oka, hogy minden hamburger ezen a fajtán alapszik. Az alap burger elfogyasztása után tisztában lesz azzal, hogy mit is várhat a plusz feltétektől és legközelebb pontosan tudni fogja, mire vágyakozik a korgó gyomra 🙂

Szmöre róka házhozszállítás

Mire vársz?
Ha eddig eljutottál, Neked is meg kell kóstolnod!

Kérdésed van? Írj egy e-mailt: info@szmoreburger.hu-ra!

Akik már ettek nálunk

rendelj házhoz a szmöre burgertől
Kosár

Rendelést mindennap 8:00 és 21:20 között tudsz leadni.